Gin-Kitsune (Ezüst-Róka) Sintoista oldala

Lépj be Vándor, de vigyázz....

A legősibb vallás Japánban a shinto, az "istenek útja". A japánok hitték, és ma is hiszik, hogy minden természeti tárgyban - fában, folyóban, hegyben - egy isten, szellem, japán nevén kami lakik. Ezeknek szentélyeket építettek. A japánok ma is meglátogatják a szentélyeket, különösen újévkor, s ott jó szerencséért és jó egészségért imádkoznak. A legtöbb pár shintoista szertartás szerint házasodik meg, és sokan vesznek részt a különböző istenek ünnepein. Amaterasu-O-mi-kami, vagy Ohiru-menomuchi-no-kami, a "Nagy Isten, aki megvilágítja az eget", a Napistennő, a fény birodalmának istene, a shinto vallás legfőbb istene. Izanagi és Izanami istenek gyermeke, Japán őrzője és pártfogója, az első császár, Jimmu egyenes ági elődje. Japán legrégibb krónikája, a VIII. századi Kojiki ("Régi események leírása"), a shinto vallás bibliája említi ezt az isteni eredetet. A legenda szerint az első császár, Jimmu a Napistentől származott, aki rábízta a három Szent Kincset : a Tükröt, a Kardot és a Gyémántot. Ezeket az Ise-i szentélyben őrzik. A szentélyt minden 20 évben átépítik, de a papnők öltözéke 1200 év alatt sem változott. A shinto vallásban az istenek vétkeiről is szó esik, ezeket Ama-tsu-tsumi-nak hívják ("égi bűnök"). A shintoizmus a hűséget hirdeti,az ősök és a császári család tiszteletét és a gyermeki jámborságot. A shintoizmus szerint nincs eredendő bűn, minden emberi lélek tiszta, az isteni bölcsesség megnyilatkozása. Abbéli hitükben, hogy az ember csakugyan Isten képmása, a szentélyekbe tükröket helyeztek, hogy abban magukra nézve Istent ismerhessék meg. Ezért az önismeret fejlesztését nagyon fontosnak tartották.

A shinto vallásnak sem alapítója, sem pedig szent könyve vagy irata sincs. A Kojiki ("ősi dolgokról szóló írás") áll a legközelebb a shinto-hoz. Nem utasítja el a többi vallást - a legtöbb japán egyszerre buddhista és shintoista. Nem mondja meg, hogy hogyan kell a hívőnek a kiválasztott kami-t tisztelnie - mindenki úgy tiszteli-imádja azt, ahogy a szíve diktálja. Nincsenek szigorú hittételei és tanai, nagyon nyitott vallás. Csak néhány fontos alapállítása van, amelyek a shinto hit alapját képezik. Nem várja el, hogy bizonyos konkrét dolgokat elhiggyjünk. A legfontosabb alapállítások a következők:
- A család és a hagyomány tisztelete. A shinto nagy hangsúlyt fektet a család egységére, szorosan kötődik a születéshez és az esküvőhöz.
- A természet tisztelete. A természetközeli látásmód a shinto szerves része.
- A fizikai tisztaság fontossága. Amikor a hivő az istenekkel találkozik, tökéletesen tisztának kell lennie, akárcsak a környezetének.
- A matsuri-k (fesztivál, ünnepély) tartása. Szomorú eseményekkor is tartanak matsuri-t. Alkalom arra, hogy az emberek összegyűljenek és tiszteljék a matsuri-hoz hapcsolható kami-kat.

A shinto az egyik legrégebbi vallás, több ezer éves múltra tekint vissza. Számos megjelenési formáját az. i.e. 1. évezred közepén kezdték intézményesíteni. Szinte tökéletesen beleolvad a japánok hétköznapjaiba. Például egy új építkezés előtt szinte mindig végez egy shintoista pap egy szertartást. Még ma is a hagyományok tiszteletét helyezi a teológiai kérdések elé. A shintoizmus a természet állandó változásai mögött az elpusztíthatatlan energiák játékából álló világot látja. A természeti jelenségek is kami-k, ezért tiszteletet érdemelnek. Nem foglalkozik a túlvilágon nekünk járó jutalommal vagy büntetéssel, sem pedig dogmákkal, csupán vallási és világi rituálékban nyilvánul meg. Felfogása szerint minden isten, szellem, halott ember és természeti jelenség bír lélekkel, melyben két ellentétes erő dolgozik: a gyengéd jó és a vad gonosz. Ez a vallás abban segít, hogy elkerüljük a gonosz erők hatásait.

A szokásai és szertartásai a hívők személyes boldogulását szolgálják. Központi szerepet játszik a természettel való szoros viszony. Nem sokat ad a tárgyszerű felsorolásokra. Még a lustább hívők is el-elhadarnak egy-két üdvözlő mondatot reggelenként a kamidana (kamidarma; szekrény vagy polc kialakítású kisebb-nagyobb fali szentély) előtt - ez már elég ahhoz, hogy shintoista legyen.

A temetéskor tartott matsuri-n is a szokásos két meghajlás, két taps, egy meghajlás-t végzik, de ilyenkor a taps hang nélküli. A tokasai ("a tizedik nap szertartása") az a szertartás, amikor a temetés után tíz nappal ismét megemlékeznek az elhunytról. (A buddhisták ezt a hetedik és a negyvenkilencedik napon teszik.)

Az égbolt a világegyetem legtitokzatosabb része. Jótékony, amikor esőt ad, félelmetes, amikor vihart támaszt. Tiszteletre méltó, hiszen az istenek lakóhelye. Befogadja a Napot, a Holdat és a csillagokat. Az egyiptomiak, japánok, az inkák és még sok nép napimádó volt, tisztelték és rettegték a Napot. A japán mondák szerint Izanagi jobb szemének könnyéből született a Nap istennője, bal szemének könnyéből pedig a Hold istennője.

Ha az istenek beszélni akarnak az emberekkel, szivárványt vonnak az égre. Néha - mint a skandináv istenek - arra használják a szivárványt, hogy e sokszínű hágcsón szálljanak alá a Földre. De a gonosz teremtmények is használhatják ezt az átjárót.

Amatsukami-nak hívják az égi istenségeket, akik a Takama-ga-hara-ban laknak. Ők az uralkodói, rituális, harcos funkciók képviselői.

 

 

Néhány szó a buddhizmusról

A buddhista vallás az i. e. VI. században született meg Indiában, majd Kínán és Koreán keresztül jutott el Japánba. Shotoku Taishi herceg szívesen látta az udvarban a buddhista szerzeteseket. Sok templom épült, és a legtöbb japán egyszerre híve a buddhizmusnak és a shintoizmusnak is. A nara-i Todaiji-templomban emelték Buddha tizenhat méter magas bronzszobrát. A legelterjedtebb irányzata a Zen-buddhizmus.

 

 

A tengeri tajték - a Japán szigetek teremtése

Az égi istenek megbízták Izanagit és Izanamit, hogy alkossák meg a világot. Mily nehéz feladat! Hiszen a világmindenség még az őskáosz állapotában volt, s határtalan, sűrű, olajos óceánhoz hasonlított. A magasban nyújtózott a könnyebb részecskékből álló ég. Más nem is létezett. Izanagi és Izanami az ősóceánban itt-ott lebegő életcsírákból születtek, éppúgy, mint az őket megelőző égi istenek. Izanagi, a férfiistenség és társnője, Izanami azon tanakodtak égi lakjukban, hogyan tudnák feladatukat végrehajtani. Égi tutajukon széltében-hosszában beutazták birodalmukat, de semmit sem találtak, ami földhöz hasonlított volna.
- Ha létezik föld, akkor annak a mélyben kell lennie, ahová a nehezebb részecskék hullanak - gondolták. Fölkerekdtek hát, és megkeresték az ezernyi drágakővel ékesített, ezernyi fénysugártól ragyogó égi jade-lándzsát, az Ame-no-tamboko-t, s ezzel, mint egy hosszú rúddal tapogatták ki az ismeretlen mélységet.
Amikor a lándzsa hegye az óceán aljához ért, Izanagi és Izanami úgy forgatták azt, mint a keverőlapátot az üstben. A tajtékos óceán egyre sűrűbbé vált, majd megalvadt, kristályai összetapadtak. Az istenségek kihúzták a ládzsát, és az arról lehulló csepekkből született Onegoro szigete, amelynek neve azt jelenti : "a magától összesűrűsödött sziget".
- Szálljunk alá, telepedjünk le ezen a szigetek és folytassuk ott a munkánkat. - javasolta Izanagi. A két istenség a szivárványhídon lebocsátkozott és birtokba vette új lakóhelyét. Elhatározták, hogy összeházasodnak és új földeket teremtenek, melyeket szilárdan lehorgonyoznak Onogoro közelében. Mielőtt egybekeltek volna, Izanagi és Izanami bejárta Onogoro-t, hogy jelképesen birtokba vegyék. Izanami jobbfelé, Izanagi pedig balfelé indult, s amikor találkoztak, az asszony felkiáltott:
- Milyen öröm, hogy összeházasodhatom veled, Izanagi!
- Szerencsétlen! - rivallt rá Izanagi - Nem lett volna szabad elsőnek megszólalnod, hiszen te asszony vagy! Kezdjük újra a szertartást!
Ekkor már minden rendben zajlott le, és Izanagi haragja is megenyhült. Még sok-sok szigetet teremtettek, az elsők azonban - mivel az istenasszony meggondolatlanul megszólalt az esküvőn - annyira formátlanok voltak, hogy hagyták őket visszaolvadni az óceánba. A következőkből keletkezett Japán nyolc szigete.

 

 

A fény visszatérése

Egyszer Amateraszu, a Napistennő megbántódott fivérére, a Viharistenre, ezért elbújt egy barlangba. Sötétség szakadt a világra. Az istenek összegyűltek a barlang előtt, s egy szent fára egy gyémántot és egy tükröt akasztottak fel. Az egyik istennő mulatságos táncával megnevettette őket. Amaterszu a nevetést hallva kíváncsian kikukucskált, s meglátta az arcát a tükörben. Kijött, hogy jobban lásson, mire egy isten gyorsan követ gördített a barlang szájához. Így lett újra világosság.